2018. júl 23.

Nem az én dolgom(?)

írta: notner
Nem az én dolgom(?)

nemdolgom2.png

 

Ha egy közösségből kiölöd a szolidaritást, akkor az már nem közösség többé. Csak egyének halmaza.


A NER módszeresen öli ki közösségünkből, a magyar társadalomból a szolidaritást.

Nincs devizahitelem. Van saját lakásom. Van munkám, ráadásul szeretem is. Lassan a gyerekeim kikerülnek a közoktatásból. Van elég pénzem, hogy magánorvoshoz járjak. Nincs sérült vagy tartósan beteg a családunkban. Nem vagyok rászorulva a tömegközlekedésre. El tudok menni nyaralni. Már nem szülök több gyereket. A családunk férfiből, nőből és gyerekekből áll. Nem vagyok szenvedélybeteg. Sem családon belüli, sem egyéb erőszakot nem kellett elszenvednem.

Magyarnak születtem, fehér bőrrel és sötétszőke hajjal. Diplomát szereztem. Egy nagyvárosban lakom. Ez vagyok én. Egy a sok magyar közül. Lassan talán már a boldog kisebbség. Mondhatnám.

Éveken keresztül nem foglalkoztam mások nehézségeivel. Építgettem a saját és családom életét. Találkoztam időnként hajléktalanokkal, koldusokkal, kerekesszékesekkel, meleg párokkal, romákkal. Menekülteket csak tévéből és a neten láttam. A szülőfalumba visszatérve sokáig azt vettem csak észre, hogy minden szépül. Új házak, intézmények épülnek. Édesanyám soha nem panaszkodott kis nyugdíjára. Csak beosztotta szépen és kész.

Ha bármi nem tetszőt láttam, azt gondoltam, hogy ez nem az én dolgom. Azért van az állam, hogy majd megoldja.

Persze, a szolidaritásunkat nem egyik pillanatról a másikra veszítjük el. A NER inkább csak felgyorsította ezt a folyamatot. Alattomosan, tudatosan, az ösztöneinkre építve.
Egy hibát azonban elkövetett. Nem tette a dolgát.

És egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már nem csak megkérdezem, miért nem teszi a dolgát az állam. Hanem meg is nézem, hogy mit tesz helyette.

Megpróbál rávenni, hogy utáljam a migránsokat, a hajléktalanokat, a romákat, Sorost, Brüsszelt, az ellenzéki pártokat, bárkit, de végső soron utáljuk egymást. Eközben nem hogy megoldaná a problémákat, de egy szűk klikkhez csoportosítja át mindazokat a forrásokat, amikkel egy normális állam a problémákat oldja meg.

A NER állam nem teszi a dolgát, sőt épp ellenében működik mindannak az értéknek, amit egyébként a mozaikszó, Nemzeti Együttműködés Rendszere jelent. Mára ennek a mozaikszónak minden elemét kiüresítette ez a szűk csoport.

Közösségünk fuldoklik. Van, aki csak elengedi a másik kezét. Van, aki a saját életéért küzdésben a többiekre tapos. Néhányan a megmentőre várnak. Vannak, akik nem hiszik, hogy fuldokolnának, mert most még van levegőjük. De ha ez így marad, végül mind megfulladunk. Pedig egymást segítve van még esélyünk.

CSAK EGYMÁST SEGÍTVE VAN ESÉLYÜNK.

Most már tudom, hogy igenis az én dolgom.

Az én dolgom, hogy ne hagyjam kiirtani magamból, sőt újraélesszem azt, ami a szolidaritásból még megmaradt.
Az én dolgom, hogy aláírjam az otthonápolási munka elismeréséről szóló petíciót. Pedig nincs közeli ismerősöm se, akit érintene.
Az én dolgom, hogy csatlakozzam a cafeteria miatti szakszervezeti megmozdulásokhoz. Pedig nem vagyok szakszervezeti tag, és nem rázna meg komolyabban, ha nincs cafeteria.
Az én dolgom, hogy támogassam a devizakárosultak küzdelmét. Pedig nincs devizahitelem.
Az én dolgom, hogy kiálljak az MTA önállóságáért. Pedig nem vagyok kutató, pláne nem tudós.
Az én dolgom, hogy ha találkozom egy segítségre szoruló emberrel, segítsek neki, ahogyan csak tudok. Pedig soha nem szorultam még komolyabb segítségre idegenektől.
Az én dolgom, hogy segítsek összekapcsolódni a változást akaró embereknek és mozgalmaknak. Pedig nem mindegyikkel értek mindenben egyet.
Az én dolgom...

De látnom kell, hogy mindennel nem bírok el egyedül.

Szerencsére a magyar társadalom még nem egyének halmaza.

Nyomokban szolidaritást tartalmaz.


Amikor újraélesztjük magunkban a szolidaritást, akkor végre lesz újra közösségünk. Lesz újra magyar társadalom.


A kiüresített, káros kifejezéseket pedig ki kell dobni a jó büdös francba.

Szólj hozzá

szolidaritás ner